Angolul a piramisjáték így hangzik: Ponzi sheme. Mi kellhet ahhoz hogy a csalás kifejezést egyetlen névhez kösse az angol szótár?
Fénykorában Ponzi közel tízmillió dollár felett rendelkezett, ez a döbbenetes összeg, mai áron valamivel több mint húszmilliárd forintot takar. A kártyavár kilenc hónap után omlott csak össze, hatalmas pusztítást hagyva maga után.
Charles Ponzi 1882-ben született Olaszországban, majd 1903-ban érkezett Amerikába szerencsét próbálni. Ekkor két és fél dollár volt a zsebében, angolul nem tudott. Mosogatófiúként dolgozott néhány vendéglőben, ahol a padlón aludt, de megtanulta a nyelvet. Pincérré küzdötte fel magát, amíg csalásért és lopásért ki nem rúgták. Ezután Montrealban egy bankban kapott állást, ahol fiókigazgatóságig vitte, a bank viszont összeomlott, ugyanis a konkurenciánál jóval magasabb kamatot kínálva csábította magához a betétes ügyfeleket, az új betétesek pénzéből fizetve a régi betétesek magas kamatait.
Ponzi 1918-ban üzleti felfedezésre jutott. Reklámajánlatot küldött szét cégek sokaságának, az ötlet azonban nem működött. Pár hét késéssel befutott egy spanyol érdeklődés. Az üzlet már elbukott, de Ponzi felfedezett egy arbitrázs lehetőséget. Az arbitrázs csak rosszul működő piacon létezik, lényege hogy ugyanazon termék vagy értékpapír valahol jóval olcsóbb. Pl megveszem az almát a Lehel piacon, majd eladom dupla áron a Nagycsarnokban. Értékpapírokkal mindez alacsony költséggel gyorsan nagy hasznot hajthat. Jól működő piacon ilyen nincs, de Ponzi pilótajátékának kezdetekor 1918-at írunk, az első világháború közepén vagyunk, gazdasági válsággal és inflációval megspékelve.
Ponzi korábban postán is dolgozott. A válaszlevélen a postai válaszlevél kupon tűnt fel neki. A kupont megvásárolva a címzett ingyen válaszolhat a feladott levélre. A kupont a bármely országban vissza lehetett váltani, és ezért pénzt kapni. Az infláció miatt elmozdult valutaárfolyamokat viszont nem igazították egymáshoz. Egy Olaszországban vásárolt kupont – a költségek levonása után – 400 százalékos hozammal lehetett az Usában értékesíteni.
Ponzi pénzt küldött az olasz rokonainak, azzal az instrukcióval, hogy vegyenek belőle postai válaszlevél kuponokat és küldjék vissza neki. A konstrukció működött.
Ponzi ezután barátaihoz fordult, azzal az ígérettel hogy 90 nap alatt megduplázza pénzüket. Tartotta a szavát. Pillanatok alatt híre ment a csodának. A lavina elindult.
Ponzi céget alapított, majd kibérelt egy üzlethelyiséget. Embereket fogadott fel, akik mesés jutalék ellenében hajtották fel neki a kuncsaftokat. Ponzi 50 százalék hasznot ígért 45 nap után, száz százalékot pedig 90 nap után, miközben a bankok 5 százalékot adtak egy egész év alatt. A rá bízott vagyon februárban már 5.000 USD volt, márciusban 30.000, májusban 420.000. Ponzi ekkor már több nagyvárost – Boston, New Jersey, New England - is megdolgozott az Usában. Amikor az egyik bankban már hárommillió dollárt tartott, bekerült a vezetésébe. Júliusban minden korábbit elhomályosított a sikere, emberek ezrei adták jelzálogba a házukat, csak hogy Ponzira bízzák a pénzüket. A nyereséget nem vették ki, hanem egyből újra befektették nála.
Ponzi kiélvezte a nyakába szakadt pénz zuhatagot, vett gyorsan magának egy kastélyt, légkondicionálót szereltetett bele, medencéje fűthető volt. Ne feledjük 1918-at írunk, ekkor még az angol királynőnek sem volt légkondi a szobájában. Ugyanakkor egyre többen kezdtek gyanakodni, azt állítva, hogy Ponzi az új beszállók pénzéből fedezi a kiszállók nyereségét, és a rendszer csak addig működik, amíg a sok új beszálló elég pénzt tol be Ponzihoz ehhez.
Ponzi az első csapásokat bámulatos higgadtsággal kezelte. Egy bostoni pénzügyi elemző azt állította, hogy Ponzi rendszere nem lehet tisztességes, csakis csalásra alapulhat. Ponzi azonnal beperelte az illetőt becsületsértésért, és 500 dollárt meg is ítélt neki a bíróság.
Egy bútorkereskedő is pert vesztett Ponzi ellen, viszont páran elkezdtek kételkedni benne, és megpróbáltak kiszállni. Ponzi mindenkinek habozás nélkül fizetett. Másnap a Boston Post napilap kedvező cikket közölt Ponzi rendszeréről, aminek hatására újabb rekordokat döntött a Ponzihoz áramló friss pénz – egyetlen nap alatt negyedmillió dollárt vittek be hozzá. Az emberek kígyózó sorokban vártak az utcán Ponzi irodája előtt.
Közben beindult a hivatalos nyomozás is, Ponzi azonban mindent megígért, mindenben együttműködött, a nyomozók pedig megnyugodtak.
A – rosszindulatúnak mondott - pletykák azonban nem szűntek meg Ponzi körül, a Boston Post ezúttal egy informátort szólaltatott meg, aki szerint Ponzi saját pénzét nem bízza sajt cégére. Ezen túl egy elemző kiderítette, hogy a Ponzi cégére bízott pénzből 160 millió postai válaszlevél kupont kellett volna venni, de forgalomban csak 27 ezer darab volt. A Posta pedig megszüntette a kupon tömeges eladását és visszaváltását.
Kitört a pánik, a tömeg Ponzi irodájához vonult. Ponzi azonban állta a sarat, három nap alatt 2 millió dollárt fizetett vissza, miközben kávéval és sütivel kínálta a hőzöngőket, arról győzködve őket, hogy nincs miért aggódniuk. Sokan hittek neki.
Ponzi pr ügynököt fogadott, de az ellene fordult és megjelentette az újságban a trükk lényegét, azt állítva hogy a híresztelt 7 millió dolláros vagyonnal szemben Ponzi cége 4,5 millió dolláros mínuszban van. Újabb hisztéria tört ki, de Ponzi ezúttal is fizetett mindenkinek, közben pedig lázasan kereste a kiutat a 22-es csapdájából, egy vállalatbirodalom létrehozásán fáradozva.
Néhány napon belül azonban az újság címlapján hozta Ponzi egy korábbi – csalásért kiszabott – börtönbüntetését, a bank pedig bejelentette, Ponzi nem fizetőképes, a nyomozás pedig 7 millió dolláros adósságot mutatott ki a csalónál, hat bankot döntve be.
Ponzit öt év börtönre ítélték, majd megpróbálták kitoloncolni. Mielőtt visszatért Olaszországba, még szisztémájával ismét végig akarta csalni az Usa államait, sikertelenül, majd hasonlóval próbálkozott Itáliában is. Teljes szegénységben halt meg egy brazil kórházban 1949-ben.