Hogyan tízszerezzük meg cégünk értékét pár hónap alatt? A módszert azóta is követik néhányan.
A Brit Déltengeri Társaságot 1711-ben alapították meg, abból a célból, hogy a dél-amerikai brit gyarmatokkal folyó kereskedelmet egy kézbe fogják össze. Bevált mintát követtek, mivel Angliában akkoriban már jó száz éve sikerrel működött a Kelet Indiai Társaság, amely Ázsiában volt kereskedelmi és részben katonai nagyhatalom. Az alapítók között feltűnt Robert Harley a király kincstárnoka, ami megalapozta a cég későbbi remek viszonyát a brit királysággal.
Egy gond volt csak, Angliának sosem lettek dél amerikai gyarmatai. Az angolok ekkor épp a spanyolokkal háborúztak, részben pont dél amerikai gyarmatokért. A háborút lezáró Utrechti béke azonban spanyol fennhatóság alá vonta a kereskedelmet, így a Déltengeri Társaságnak csupán morzsák jutottak. Évente egy kereskedelmi hajót indíthatott a térségbe. A befolyásos alapítók révén azonban a Társaság szerződést kötött Angliával, átvállalva az ország – háború miatt felduzzadt – államadósságából 10 millió fontot. A megállapodás értelmében, az állam fix hat százalékos kamatot fizetett a Déltengeri Társaságnak az államadósság finanszírozásáért cserében. A cég részvénykibocsátással teremtette elő a fedezetet.
A cég részvényei két okból kifolyólag is vonzóak lehettek:
-
biztos bevétel az államtól fix kamatra.
-
az ígéretes dél-amerikai projekt.
Mindez a mostani hozamgarantált termékekre emlékeztet, ahol biztosan kapok egy bizonyos hozamot, extrát pedig esetleg. Valóságban azonban a tortából kicsiny szelet jutott csak a Társaságnak. Pedig az akkori piaci legjövedelmezőbb üzletágában, a rabszolga-kereskedelemben utaztak az Asiento szerződés (a spanyolok és a britek felosztották a jogokat) alapján. Éves szinten 4 800 nyugat afrikai rabszolgát adhatott el a cég a spanyoloknak, és működésének 25 évében 30 000 rabszolgát juttatott át élve Dél Amerikába. Ezen a vonalon magas volt a haszonkulcs. Egyrészt egy rabszolga beszerzésének költsége igen alacsony volt, a törzsi vezetők sokszor pár üveg whiskyért egész falukat dobtak oda az európaiaknak. Másrészt keresték is az erős rabszolgákat, a gyorsan terjeszkedő cukornád ültetvényeken kellett a sok dolgos kéz. Csak sajnos a spanyolok a haszon egy részét lefölözték.
A Déltengeri Társaság vezetősége ezután elkezdett nagyban játszani. 1719-ben felfújták a céget azzal, hogy kapcsolataik révén újabb 31 millió font került át hozzájuk az államadósságból, de már csak 5 százalékos rögzített hozammal. Ezután számos pletykát kezdtek terjeszteni arról, hogy a Dél Amerikai kereskedelem mennyire ígéretes, és mekkora nyereségre tehet szert belőle a cég. Mivel az inkák kincsei akkoriban még viszonylag friss élménynek számítottak, ráadásul az információk ellenőrzése meglehetősen nehézkes volt – több hónapig tartott egy hajóút a térségbe - a pletykák hatottak. A cég ráadásul 70 millió fontos királyi hitelkeretet is kapott a terjeszkedés előmozdítására, ami szintén bizalmat gerjesztett a vevőkben.
Az áttörést viszont azzal érte el a Társaság, hogy külön vip listája volt a legbefolyásosabb britekből, akik között számos miniszter is akadt. Ezeknek a személyeknek ingyen adták saját részvényeiket, amiket – később már a megemelkedett árfolyamon – visszavásároltak tőlük. A csókosoknak így befektetett tőke nélkül csak a haszon jutott. Hálából ez a befolyásos kör mindent megtett a részvény népszerűsítése érdekében. Részben ezt a modellt követte amúgy jó négyszáz évvel később Princz Gábor a Postabankban. Ráadásként – a további növekedést fűtve - a Déltengeri Társaság újonnan kibocsátott részvényeire hitelt is adott az azokat lejegyző polgároknak.
A Déltengeri Társaság egyfajta pilóta-játékként működött, az új beszállók tőkéjéből fizették korábbi részvényesek hasznát, külön figyelmet fordítva a hangadóként funkcionáló elitre.
A Társaság részvényei 1720 januárjában 128 fontot értek, februárban már 175-öt. Márciusban már a cég kezelte az államadósság négyötödét az árfolyam pedig átlépte a 330 fontos szintet. Májusban az áremelkedés már a teljes tőzsdét magával rántotta, a cég részvényei pedig immár 550 fontot értek. A tőzsdén akkora volt az eufória, hogy volt olyan részvénytársaság, amely már azzal is sikert ért el, hogy bejelentette, különösen előnyös vállalkozásra készül. Az árfolyama anélkül emelkedett, hogy elmondták volna mihez is akarnak kezdeni. (A történelem itt is ismételte önmagát, a dotkom válság idején 2000-ben ugyanígy történt egy Nasdaq céggel.) Júniusban törvénnyel erősítették meg a Társaság jogait, egy részvény pedig immáron 1050 font sterlinget ért.
Munka nélkül sok pénzt keresni mindenki szeret, így ekkorra felfigyeltek a mesés gyarapodásra a társadalom szegényebb rétegei is. Mindenki részvényt vett, sokan eladósodta miatta, hiszen azt látták, hogy a szerencsések, akik korábban már vásároltak a részvényekből, időközben zsírosra gazdagodtak. A részvények mögött azonban nem állt valós teljesítmény, augusztusban megjelentek a piacon az eladók, a részvény ára 800 font alá esett, aki hitelből vett, annak el kellett adnia a papírokat, mivel nem tudta fizetni a hitelt. Szeptemberre már csak 150 fontot ért egy részvény.
Csak azért nem estek tovább, mert a Brit Nemzeti Bank és a Kelet Indiai Társaság megtámasztotta a részvény árfolyamát. A krach teljes összeomlást idézett elő a tőzsdén.
A krízis I György király helyzetét is megrengette, a Társaság viszont megtarthatta az államadósság kezelését, ugyanakkor a buborék kipukkadása évszázados tanulságul szolgálhat.
Nem azért veszünk részvényeket, mert a szomszéd már keresett rajtuk - ugyanis úgy a csúcson szállunk be – hanem azért, mert ténylegesen növekvő teljesítményt sejtünk a cég mögött.
Az üzleten állítólag 20 000 fontot vesztő Sir Isiac Newton talán magára gondolt amikor kijelentette: Ki tudom számítani hogy merre mozognak a csillagok, de azt nem hogy mennyire bolondok az emberek.